Hibás lépés, rossz döntés, rossz teljesítés... - Nem létezik

Mi a hiba?
Mi számít valóban hibának?
Azt nevezzük hibának, ha valaki elbukik, ha nem éri el a célját, ha letér az eltervezett útról? Vagy ha valami nem úgy alakul, ahogy elvárjuk – akár önmagunktól, akár másoktól?
Lehet hiba egy rossz döntés, amelyet jó szándékkal hoztunk? Egy vak bizalom, amellyel valakit túl közel engedtünk? Egy árulás, amit nem láttunk előre – vagy amit mi magunk követtünk el?
Vagy talán a hiba csak egy címke, amit mások ragasztanak ránk, amikor úgy érzik, nem feleltünk meg az ő elvárásaiknak?Ha így nézzük, már az is hiba lehet, hogy egyáltalán élünk.
Mert az emberi lét része a bizonytalanság, a tévedés lehetősége, a félrelépések, a megbánás, a kihagyott lehetőségek.
De vajon nem éppen ez tesz minket igazán emberré?
Nem a hibátlanságban rejlik a méltóságunk, hanem abban, hogy képesek vagyunk a hibáink ellenére – sőt, azokkal együtt – élni, szeretni, tanulni, fejlődni.

Hibázni nem gyengeség.
Hibázni azt jelenti, hogy megpróbáltuk.
Azt jelenti, hogy mertünk dönteni, kockáztatni, bízni – még akkor is, ha az eredmény nem olyan lett, mint reméltük.
A hiba tehát nem végpont, hanem állomás. Egy tükör, amelyben önmagunk mélyebb arcát látjuk viszont.
És ha van bátorságunk belenézni, akkor tanulhatunk belőle. Nem azért, hogy többé ne hibázzunk, hanem hogy emberibben éljünk.Ha elfogadod a hibáidat, nem azt jelenti, hogy beletörődsz.
Hanem azt, hogy megérted: minden egyes tévedés formál téged.
A kudarcokból fakadó felismerések építik fel azt az egyedi embert, aki te vagy – a sebezhető, mégis erős, az esendő, mégis fejlődő lényt, aki nap mint nap újra megpróbálja.Gondolj bele: attól, hogy valaki tud zongorázni, még nem különleges.
Technikát bárki megtanulhat.
De ha valaki úgy ül a hangszerhez, hogy nemcsak a hangokat játssza el, hanem a lelkét is beleadja – még akkor is, ha néha hamisan szól –, az már több puszta tudásnál.
Az már önkifejezés, jelenlét, szenvedély.
És ez az, ami igazán számít.Mert végső soron nem a hiba határoz meg minket, hanem az, hogy mit kezdünk vele.
Nem az a lényeg, hányszor estünk el, hanem hogy hányszor álltunk fel – és hogyan.
Hogy képesek voltunk-e szeretni ott, ahol csalódtunk.
Képesek voltunk-e hinni ott, ahol már minden remény elveszett.
És képesek voltunk-e önmagunkat adni – akkor is, ha nem volt biztos, hogy elég lesz.A hiba nem ellenség.
A hiba útitárs.
Ha figyelsz rá, vezet. Ha elfogadod, tanít.
És ha magadhoz öleled, emlékeztet arra, hogy tökéletlennek lenni nem gyengeség – hanem lehetőség arra, hogy tökéletlenül is igazivá válj.